Tenyésztőkereső

Örök téma ez - mint a szerelem - baromfis berkekben.
Napjainkban az egyik leginkább alkalmas dolog a "parasztvakításra".

Eredendő valóság megértéséhez vissza kell utazni az időben. Abba a bizonyos "békebeli régi szép időkbe". Mondjuk úgy 300 évvel.

Eleink idejében lassúbb, sokkal lassúbb volt az élet. A maga nemében talán jobb is. Akkor létkérdés volt (még sokszor városokban is) az önellátás. Melynek szerves részét képezte a haszonállatok, így a baromfik is. Mindenféle baromfi. Tyúktól a libán és birkán át a patás állatokig. Ám az igazi genetika már akkor is a falvakban leledzett, de főleg a tanyákon. Ahol a szó legszorosabb értelmében minden adott volt ahhoz, hogy az a tyúk teljesen természetes életközegében éljen. Ott, amire az Öregösten megalkotta.
Akkoriban már jelen volt meseszép hazánkban a magyarok egyik legnagyobb természeti és gazdasági kincse, az eredendő magyar parlagi tyúk. A valódi "őshonos". Abban az időkben még nem volt egységesítve. Nem volt szempont a teljesen egyforma küllem, szín. Nem ezek voltak a szempontok. Még méretbeli eltérések is bizony sűrűn előfordultak. Viszont voltak vérvonalak, Östenem, de micsoda vérvonalak! Tájegységenkén változó volt a kinézetük, a színük, a nagyságuk. De a tulajdonságaik, azok a híres gazdasági tulajdonságaik - melyek évszázadokig domináltak nem csak a magyarok körében, hanem Európában is - mindenütt, minden egyes tájegységen ugyanazok voltak. Ezek voltak a tájfajták. Falusi és tanyasi emberek folyton folyvást jártak egymáshoz, hol gyalogosan nótázva, hol lovas, vagy ökrös szekéren csodaszép magyar népdalokat dúdolva. És cserélgették egymással tyúkjaikat, kakasiakat. Nem eladták, cserélték! Mert akkoriban bizony sértésnek számított a genetikát pénzzel bepiszkolni gazda és gazda közt. Annak a tyúknak, vagy kakasnak ennél sokkal, de sokkal nagyobb értéke volt a gazda felé. Pontosan tudták mely tulajdonságoknak kell jelen lenni annál a tyúknál és mindenkor kő keményen ez volt a mérvadó. Nyilván számított a szín, meg a nagyság is, sőt valamennyire a forma is. De csak addig, hogy be tudják azonosítani a fajtáját. Mert akkoriban biza "főben járó" bűnnek számított, ha ilyentén, csak egyetlen egyszer is bármelyik gazda be akarta csapni a másikat. Ám nem akarta, nem is tudta volna. Mert olyan bitang erős volt az a tájfajta genetika, hogy már egészen messziről fel lehetett ismerni magyar földünk ajándékát.
Mikor történek e csereberék, tudatosan választottak. Valamennyi tájegységen kicsit mások voltak a tulajdonságok. Volt ahol kisebb testűek voltak, de jobban tojtak, volt ahol egészen nagyok voltak, sok húst adván, de kevesebbet tojtak, volt ahol mindkettő tulajdonság egyszerre jelen volt. Másoknál az ellenálló képesség és a kiváló élelem keresésé volt a fő szempont. Ezért aztán szorgalmasan jártak faluról falura, tanyáról tanyára a gazdák, hogy tyúkjaik tulajdonságait cseréljék, frissítsék, bővítsék. Így bizony igen csak színes volt az a falusi, vagy tanyasi udvar. Hiszen a gazdának kellett a hús, a tojás, az egészséges, leleményes baromfi. Minek következtében volt ott mindenféle színű, méretű egyed. Ám volt egy igen fontos föltétel. 3 kiló alatt nemigen lehetett egyetlen kakas, 2,5 kiló alatt egyetlen tyúk sem! Ezek a baromfik kiváló életkörülmények között éltek. A magyar földben, fűben, vízben, a RÖG-ben megvolt minden, amire csak szükségük lehetett. Abszolút tökéletes állapotban volt szervezetük, ezért rendkívül jó hatással voltak az emberekre is mikor elfogyasztották őket. Igaz volt az a húsukra és a tojásaikra is. Szó legnemesebb értelmében egészségesek voltak. Szót kell még említeni arról is - hiszen roppant fontos körülmény -, hogy ezek a tyúkok szinte kizárólag a gazda által a közelben megtermelt gabonáját ették. Vagy egy másik gazda által termelt, de szintén a viszonylagos közelségben lévő gabonát.

Összefoglalva ezek a tájfajták voltak az ún. tanyasi, vagy paraszt tyúkok.

Aztán az 1800-as évek közepe tájékán történt valami, ami miatt elkezdett eltűnni a valódi magyar parlagi baromfi. Ekkor döntött úgy a kormány és az illetékes állami állattenyésztés, mint olyan, hogy fenn kell tartani, meg kell menteni a magyar tyúkot. Melynek egyik szegmense volt, hogy elindult egy fajta egységesítés is. Elkezdték nemesíteni a genetikát.
De ez már egy másik történet...

Tájfajták a későbbiekben is jelentős szerepet játszottak, hiszen még majdnem 150 évig ezek képezték azt a genetikát, melyre épült a magyar állattenyésztés. Igaz volt ez valamennyi gazdasági haszon állatfajra. Aztán bizonyos érdekeknek a tájfajták útjába kerültek. Üldözni kezdték őket. Sajnos ez is már történelem.

Na de visszakanyarodva eredeti témánkhoz. A genetika, a tájfajták, a tanyasi,- paraszt tyúkok továbbra is fennmaradtak. Egészen a 70-es évekig. Ám ekkor már egyre inkább eltűnőben volt. Szerte Magyarországról és Európából vitték a tanyasi, vagy paraszt tyúkokat, kakasokat. Igen nagy elismerésben volt részük. Akkoriban ünnepi lakoma volt a magyar tanyasi tyúkleves. Érdekes, hogy még az egészségügy is használta. Nem egy kórházi dokumentum lelhető fel a levéltárakban, ahol az egészséges paraszt tyúkot említik, mint "gyógymódot". Emberek, ez igaz!

Igen ám, csak hogy közben szépen észrevétlenül, de annál hatékonyabban, erőszakosabban szivárogtak, majd özönlöttek be hazánkba a hibridek és ún. célbaromfik. Melyhez asszisztált a mindenkori kormány is. Tulajdonképpen majdnem teljesen kinyírták a tanyasi állományokat. Nem feltétlenül közvetlen módon. Ugyanis közben ugye jött a központosított gabona termesztés és állattenyésztés. Jött a TSZ-esítés, és még sok minden más. Míg végül oda jutottunk, hogy egyszerűen nem érte meg a gazdának fenn tartani az állományát, vagy már nem akarta. Mert esetleg pl. elkényelmesedett. Aztán egyszer csak az állami állattenyésztésben részt vevő okosok kitalálták, hát mégis csak helyzetben kell hagyni a gazdákat. Már amelyek hajlandóak voltak rá. Kihelyezési programokat indítottak el, melynek keretében elterjesztették falukon is a hibrideket. Gyakorlatilag szinte kizárólag azokhoz lehetett hozzájutni. Mely a mai napig is eképpen van. Ennek egyenes következménye volt, hogy előbb-utóbb a tanyákra is beszivárgott a hibrid. Hiszen nem volt más lehetőség. Igen ám, csak hogy ezek nem voltak alkalmasak a tanyasi, nomád, szabad tartásra... Híjnye a mindenit! Nem volt - nincs más választás - napjainkban sem -, vagy nem tartanak baromfit, vagy alkalmazkodnak az adott hibridhez. Aztán rájöttek, hogy ez valahol jó is, hiszen sokkal gyorsabban fejlődik, sokkal előbb jutnak belőle pénzhez. Igen ám, de jött a következő probléma. Ezek a fránya hibridek nem akarják megenni a megtermelt, vagy nehezen megvett gabonát. Ha megeszik, akkor meg nem fejlődnek tőle rendesen. Nincs más választás, meg kell venni a nekik való tápot. De ezzel sem ért véget a megpróbáltatás, mert gyógyszerek, vakcinák, oltások nélkül vagy nem maradnak élve, vagy betegesek lesznek. És kérem szépen mire észbe kaptak, egy egész komoly üzletág épült ki a baromfi tartás köré. De mára már mindenki belejött, flottul zajlik.
Azért azt mindenképpen el kell ismerni, a hibrid gyártás igen is halad a korral és figyelembe veszi az igényeket. Mert ismét egyre nagyobb igény mutatkozik a falusi, tanyasi, szabad körülmények között tartható és többé-kevésbé ellenálló baromfikra. Ezért egyre több olyan hibridet alkotnak meg, melyek ezekre nagyjából képesek.

De! Közben az évtizedek múlásával megváltozott a baromfi íze, a húsa színe. Megváltozott a tojása, annak beltartalmi értékei. Megváltozott az emberi egészséghez kapcsolódó viszonya. Már nagyon régen nem használják gyógyításra.
Hiszen ez már nem az a kincs, amiről fentebb regéltem.

Ma már falun, sőt tanyán is hibridek vannak. Igaz az esetek zömében - szerencsére - valami véletlennek köszönhetően főleg azok a hibridek, melyek alkalmasak a szabad, vagy háztáji tartásra. De hibridek. Vannak kivételek, persze hogy vannak. Sajnos kevés helyen. Ha most elmennénk falura és körülnéznénk, nem biztos, hogy találnák tyúkokat tartó gazdát. Ahol pedig találunk, ott az esetek jelentős többségében hibridek vannak. Nyilván most nem a díszbaromfi tenyésztőkről beszélek.
Azt nem állítom, hogy ezek a gazdák nem elégedettek a hibridjeikkel. Valószínűleg elégedettek. Ennek sok oka van, most nem taglalom.

Ha ma, 2016-os évben kimegyünk a piacra, akkor az öreg nénikéknél tanyasi csirke címszó alatt, viszonylag hamar felhizlalt hibridet találunk. Tisztelet az itt is előforduló kivételeknek, mert vannak.

Tudomásul kell venni, tetszik, vagy sem, a valódi tanyasi,- paraszt tyúk, mint olyan gyakorlatilag majdnem eltűnt Magyarországon. Amikor pl. olyan hirdetést olvasunk, hogy tanyasi tyúkok eladók, vagy igazi tanyasi tyúkok eladók, akkor az esetek zömében egyszerűen nem fedi a valóságot! Mert azoknak semmi köze sem a tanyasihoz, sem a paraszt tyúkhoz. Ilyenkor a tisztességesebb eladók a tartási körülményekre utalnak. Azt pedig mindenki felejtse el, hogy tisztán kukoricán nevelt paraszt csirke! Ha bárhol bárki ilyennel találkozik, jó nagy ívben kerülje el. Mert ez a világ egyik legnagyobb becsapása.

Tehát összegezve.
Amikor tanyasi tyúkkal találkozunk a piacon, akkor helyezzük evidenciába, hogy jobb esetben ez csupán a tartási körülményekre utal. Szerencsés esetben találkozunk a kivételekkel.

Ma már egyre több helyen igyekeznek visszatérni a gyökerekhez. Gyarapodik azok száma, akik a kivételeket erősítik. Ismét fel lelhetők Magyarországon a tájfajták. Nem csak baromfik vonatkozásában. Ismét meg lehet találni hazánkban a valódi paraszt tyúkokat. Talán az állam és a központosított állattenyésztés vezetői is rájönnek, hogy támogatni kell megint erőteljesen ezt az utat. Már csak azon kéne munkálkodni az illetékeseknek, hogy ezek a valódi paraszt tyúkok el is jussanak azokhoz az emberekhez, akiknek szükségük van rájuk.

Szerző:  Hegedüs Tibor